Az élet tele van csupa meglepetéssel, váratlan fordulatokkal. Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, hogy egy nem várt döntés hogyan alakítja a jövőt. Sokszor voltam már úgy, hogy eldöntöttem valamit, aztán másképp alakultak a dolgok. Egy elhatározott döntés általában nálam sosem sült el jól, de aztán valami jobb, valami más alakult számomra. Gyerekként mindig arról álmodoztam, hogy felnőttként szakács leszek. Emlékszem akkoriban sokszor néztem a tévében főzős műsorokat, illetve óvodába és otthon is sokszor játszottam olyat, hogy főzök. Nem is tudom pontosan miért, de valamiért magával ragadott. Amikor már elértem az ifjúságom ahhoz részéhez, amikor is általánosból elballagva bekerültem egy vendéglátós iskolába, örültem, hogy végre belevághatok abba, amivel majd szívesen foglalkozok. Azonban nem ment számomra túl könnyen a szakma megtanulása. Ahogy haladtam évről évre az osztályok elvégzésével a szakmunkás suliban, úgy egyre inkább kezdett fogyatkozni a lelkesedésem. A gyakorlati órák során kezdtem úgy érezni, hogy ez nem megy nekem, ez nem az én műfajom. Sokszor nem úgy készítettem el ételeket, ahogy kellett volna, aztán végül feladtam. Úgy gondoltam, ami nem megy, azt nem erőltetem.

Egy nap fogtam magam és kiiratkoztam az iskolából, így sajnos szakma nélkül maradtam. Ezek után nem is igazán foglalkoztam azzal, hogy mihez kezdjek, mivel foglalkozzak, valamennyire elveszettnek éreztem magam. Nyilván rossz döntésnek gondolták mások körülöttem, de én valamiért úgy éreztem, hogy nem bántam meg, hogy ezt megléptem. A cselekedetem után azonnal munkába álltam, még pedig közmunkásnak álltam. Korábbi írásomban már írtam, hogy milyen helyeken dolgoztam, így ezt most nem részletezem. Az első munkahelyemtől kezdődően sok idő eltelt és az élet, aztán úgy hozta (sok megpróbáltatások során), hogy most egy olyan helyen dolgozom, ahol, ha teljes mértékben ugyan nem is, de részben közöm lett ahhoz a szakmához, amiről gyerekként ábrándoztam, amiről lemondtam. Sok ilyen és ehhez hasonló cselekmény megtörtént az idők során számomra és ilyenkor általában elgondolkozom, hogy mi lett volna, ha. Mi lett volna, ha másképp döntök? Akkor jobb életem lett volna? Sikeres lennék? Milyen emberekkel hozott volna össze a sors? A jelenlegi barátaimmal ugyan úgy megismerkedtem volna? Még sok egyéb kérdés megfordul ilyenkor a gondolataimban, de nyilván ezt már nem tudom meg soha. Valahol a lelkem mélyén örülök, hogy ez így alakult és ott tartok jelenleg, ahol most vagyok. Lehetséges, hogy nem vagyok maximálisan boldog és még keresem a helyem a világban. Lehet, hogy nem fogom már sokra vinni, de az is lehet, hogy tévedek. Sokszor volt kisebb dolgokban szerencsém. Volt, hogy a padlón voltam és volt, hogy úgy éreztem nincs tovább, mert annyira szörnyen mentek a dolgaim. Az élet azonban mindig úgy hozta, hogy mindig akadt egy kis reménysugár és mindig fel tudtam állni a padlóról. Akár segítséggel, akár anélkül. A jövő kifűrkészhetetlen. Bármilyen meglepetésben lesz is még részem, bármit is tartogat számomra a sors, bátran állok elé a kihívásoknak. Egy azonban biztos. Az a bizonyos gondolat mindig ott fog motoszkálni a gondolataimban: Mi lett volna, ha...?